Hol élnek hollandok Magyarországon?

2018.08.08. – www.hongarijevandaag.nl (Kattintson ide az eredeti cikk megtekintéséhez, vagy ide a letöltéséhez!)

A hollandok zárt internetes közösségi csoportjuk segítségével találnak egymásra Magyarországon
Egy ideje már elég sok holland és flamand ember él Magyarországon, de pontosan senki sem tudja megmondani, hányan lehetnek. Egy részük végleg itt telepedett le, így állandó lakosok, míg mások csak időszakosan látogatnak ide az itt fenntartott inglatlanjukba. Pár éve egy holland férfi (Wim Jacobsen) létrehozott egy Facebook csoportot azzal a céllal, hogy a Magyarországon élő hollandok azon keresztül tudjanak egymással ismeretséget kötni és kommunikálni. Jelenleg közel 2.000 regisztrált tagja van ennek a szerveződésnek.

Wim Jacobsen és felesége, Mariet Overvelde a meglévő lakhelyükön kívül vásárolt egy második házat is üzleti céllal a Balaton mellett, majd az épület felújítását követően kiadták azt a tónál nyaralni vágyóknak. Wim ezt követően belevetette magát a magyar nyelv tanulásába is. Az volt a terve, hogy azon ideköltöző honfitársai részére, akik kezdetben csak hollandul beszélnek, mind kétkezi munkával, mind nyelvi szolgáltatással rendelkezésre fog állni. Az üzlet rövidesen beindult és vele együtt megszületett egy holland-magyar hálózat, mely folyamatosan biztosította Jacobsen részére a hollandok által megvásárolt nyaralók ingatlanjainak ügyvitelét, valamint felújítási munkálatait. Így lett a vállalkozásának alapja és egyben székhelye a Balaton környéke.

Wim: “Magyarországi tartózkodásom kezdetén megfigyeltem, hogy a nyelvtudás hiánya miatt a hollandok részéről igen komoly igény mutatkozik arra, hogy más hollandokkal találkozgassanak és beszélgessenek. A felújítási munkáim során egyre több ilyen emberrel ismerkedtem meg. Többségük szeretett volna kapcsolatba lépni más hollandul beszélőkkel, de fogalmuk sem volt, hogy vajon ki élhet a közelükben, illetve, hogy hogyan érhetnék el őket? Így született meg az ötlet a Facebook csoport létrehozására. A regisztrációk száma gyorsan emelkedett, rövidesen átléptük az 500 fős taglétszámot.

Ha Ön holland és szeretne más hollandul beszélőkkel kapcsolatba lépni, de nem tudja, hogy ki él az Ön lakóhelyének közelében, akkor ez a Facebook csoport segíteni fog. Mindegy, hogy Ön állandó magyarországi lakos, a második otthona vagy akár csak egy nyaralója van itt, a csoportban szeretettel várnak mindenkit. A Facebook oldalon egy megyénkénti bontású lista is található a tagokról és elérhetőségükről. Ezzel sokkal kényelmesebb dolgozni mint véletlenszerűen megnyitogatni a különféle tagok profiljait, hogy kiderüljön, vajon a környéken laknak vagy sem?

Wim: “Nagyon örülök neki, hogy rajtunk keresztül egyre több előre egyeztetett találkozó jön létre kisebb-nagyobb holland csoportok között. Volt hogy 25 holland azért gyűlt össze egy régióból, hogy közös bográcsgulyásozást tartsanak. Vannak olyan Magyarországon élő tagjaink is, akik a csoportunkban egyeztették le, hogy közösen járjanak el a magyar nyelvórákra.